Kaplony díszpolgári címével tüntették ki dr. Tempfli Imre plébánost - Képgaléria

Vasárnap délelőtt lelkes sokaság érkezett a Szent Antal ferences-rendi templom és kolostor udvarára, hiszen ezen a vasárnapon tartották meg a ferencesek ünnepét, a porciunkula-búcsút. Ez alkalomra sokan az elszármazottak közül is hazatértek, örömmel találkoztak egymással a rég nem látott ismerősök is.

Az idei esemény szónoka Tempfli Imre atya volt, aki immár évtizedek óta Németországban tevékenykedik, viszont évente visszatér szülőfalujába.

Az atya ünnepli beszédében beszélt Assisi Szent-Ferencről, az Angyalos-Boldogasszony – így a porciunkula – ünnepéről, az angyalokról és arról, miként vannak azok jelen mai az ember életében. A kifejezetten tanulságos prédikációt követően a szentmise rendje és módja szerint megtörtént a szentáldozás, majd Tímár Asztrik házfőnök mondott köszönetet Tempfli atya nagyszerű szónoklatáért, majd Isten áldását kérte az atya életére és további szolgálatára.


A szentmisét követően a díszpolgári kitüntetés átadása következett. Az átadó ceremónia első mozzanataként dr. Baumgartner Bernadette, Németországban élő, Kaplonyi származású történész felolvasta a dr. Tempfli Imre atya laudációját. Amit az alábbiakban teljes egészében közlünk:



Tempfli Imre atya laudációja

Dr. Tempfli Imrét, nekünk kaplonyiaknak „Imi tisztit” nem kell bemutatni, munkásságát méltatni, hiszen mindannyian jól ismerjük, szeretjük és tiszteljük Őt. Mégis most, hogy díszpolgári cím adományozásával tisztelgünk eddigi egyházi és világi tevékenysége előtt, kiemelek mozzanatokat, amelyeket talán nem ismerünk mindannyian.

A papi pálya kezdetén, kommunista diktatúrában

1979-ben, a papszentelés után, Máramarosszigetre helyezték káplánként. A „kis Tiszti” ahogyan hívei nevezték, valóságos, kézzelfogható hitéletet teremtett. Különösen sokat foglalkozott a fiatalokkal, ifjúsági énekeket, színdarabokat írt, biciklitúrákat, lelkigyakorlatokat szervezett. Annyira feltűnő volt a pezsgő hitélet, hogy a kommunista hatalom Nagybányára helyeztette, hogy jobban szem előtt legyen. Imi tiszti ugyanazzal a lendülettel szolgált tovább, ezért majdnem az életével fizetett. Nagybányán ugyanis egy rendszámtábla nélküli Dacia szándékosan elütötte. A sikertelen gyilkossági kísérletről annak idején beszámolt a Szabad Európa Rádió is, és ez a nyilvánosság egyfajta védettséget adott Imi tisztinek. Ezután „büntetésből” Alsóhomoródra helyeztették, amely ekkor már egy kihalófélben lévő sváb falu volt. Abban bízott a hatalom, hogy egy „Isten háta mögötti” helyen majd alábbhagy a lelkipásztori lendülete. Nem így történt…

1989-ben a szatmári egyházmegye számos papjával egyetemben ő is aláírta azt a beadványt, amelyben a gyulafehérvári egyházmegye néhány papja az erdélyi magyarok nemzeti és vallási sérelmeit sorolta fel. Tudjuk, hogy ez mit jelentett abban az időben…

A rendszerváltás után, 1990 őszétől, teológiai tanár és fegyelmi prefektus lett Gyulafehérváron. 1991–1993 között Rómában egyháztörténelmet tanult, 1994-ben Budapesten védte meg egyháztörténeti doktori értekezését. 1993-tól néhány hónapig a szatmárnémeti Szent Család templom plébánosa. 1994–2007 között a Kirche in Not katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetője volt a németországi Königsteinban. 2007-től 2020 augusztusáig pedig a Stuttgarti Magyar Katolikus Misszió vezetője.

A missziós pap

13 éven át vezette a Stuttgarti Magyar Missziót. Akárcsak itthon, Németországban is „kistisztis” hévvel dolgozott. Éveken át egyedül volt magyar papként a stuttgarti egyházmegyében. Ez azt jelentette, hogy hétvégeken többszáz kilométert utazott egyik városból a másikba, hogy aki szeretné, magyarul hallhassa Isten igéjét. Nemcsak misézett, hanem különböző klubokat/csoportokat szervezett: Barátságklub (az idősebbeknek), sportklub, Erasmus kör (tudományos ismeretterjesztő), imalánc. A nagymúltú stuttgarti magyar jótékonysági bál az ő vezetése alatt Németország legnagyobb magyar jótékonysági farsangi báljává nőtte ki magát. Évente kétszer zarándokutat szervezett, nagyböjti és adventi lelkigyakorlatokat hirdetett meg, kiállításokat, könyvbemutatókat, előadásokat, koncerteket hozott össze. Valóságos otthont biztosított a hazájuktól elszakadt magyaroknak. A misszióban otthonra talált fiatal és idős, erdélyi, szlovákiai, szerbiai, anyaországi, katolikus és nem katolikus. Missziós munkája mellett látogatta a betegeket, otthonukban vagy kórházakban, mindenhová elment, ahová hívták. Tágabb értelemben vett hazájáról sohasem feledkezett meg: évente többször szervezett gyűjtést a kárpátaljai, erdélyi, délvidéki árvaházaknak, karitatív szervezeteknek.

2012 pünkösdjén a búcsú szónokaként a csíksomlyói nyeregből biztatta a világ magyarságát.

Missziós munkáját 2020 nyarán Szijjártó Péter személyesen köszönte meg Imi tisztinek. Magyarország külügyminisztere a magyar kormány nevében Szent-István érmet adott át neki.

Az „író” Imi tiszti

Papi teendői mellett az írásra is volt ideje. Számos egyháztörténeti könyv szerzőjeként különösen a szatmári egyházmegye története foglalkoztatja. Elsőként írt összefoglaló munkát az erdélyi papság üldöztetéséről a kommunista korszakban. Az egyháztörténelem mellett a hitünkkel kapcsolatos lelkesítő, útmutató könyvek szerzője is. És azt, hogy szülőfalujáról íróként sem feledkezett meg, két könyve is bizonyítja: a „Kaplony története” és a „Kaplonyi monostortemplom története”.

E száraz adatok mögött ott a pap, az ember, aki hivatásából adódóan már rég nem Kaplonyban él. Akik ismerjük, tudjuk, hogy soha nem feledkezett meg rólunk. Természetesen szülei, rokonai, barátai is ide kötötték. Minden évben legalább két hetet itthon tölt; olyankor sem pihen, hanem misézik hétköznap és ünnepnap, gyóntat, és ha kell, a szülői házban fogad lelki beszélgetésre. Tanácsaihoz mindig jó ötletei vannak.

A Baumgartner Bernadette által írt és felolvasott laudáció meghallgatását követően Csizmár Erika jegyző, Csizmár Tamás alpolgármester, és Megyeri Tamás Róbert polgármester átadták a kitüntetést.

A díszpolgári cím átvételét követően ismét az atya szólt a jelenlévőkhöz: „Az összes kitüntetés közül amit ez idáig kaptam, ez lepett meg a legjobban. Először is azért mert úgy gondolom ezt a kitüntetést nem lehet megérdemelni. Erre nem lehet rádolgozni, ezt az ember mindig érdemtelenül kapja. Éppen ezért az első gondoltam ezzel kapcsolatban az, hogy sokkal fontosabb személyiségek is vannak, akik ezt helyettem megérdemelték volna. Elsősorban olyanok természetesen, akik már meghaltak és ti is ismertetek, és neveket csak azért nem mondok, nehogy valakit is kifelejtsek közülük. A szülőfalu olyan mint az édesanya, mert amíg az édesapa törvényt hoz, parancsol vagy éppen jutalmaz vagy büntet, addig az édesanya mindig csak ad. Valahogy úgy képzelem én is el, hogy a szülőfalum nekem mindig csak adott. Elsősorban szülőket, testvéreket, rokonokat, barátokat, ismerősöket, tanárokat, hitet, ezeréves múltat. És amikor el is búcsúztam tőle 1973-tól akkor is mindig éreztem, hogy rajtam van a szeme. De azt is tudom, hogy amikor majd hazajövök, mert haza fogok végleg jönni, másutt mindenütt kilobban majd a nevem, de a szülőfalumnak mindig lesz mit mondania rólam, még odakinn is, a temetőben.

Másrészt azért is érzem érdemtelennek ezt a kitüntetést, mert nekem megadatott az, hogy a szülőfalumat szeressem, és a szülőfalumért valamit tehessek. Ez azért is történhetett így, mert én még olyan környezetben nőttem fel, amelyen a falu szeretete még nagy betűvel volt írva. Ezt a falut nem lehet nem szeretni. Ennek a falunak a múltját, a történetét, az embereit nem lehet nem szeretni. Ezen felül nekem az is megadatott, hogy Isten olyan körülmények közé helyezett, hogy valamit tudtam az én szülőfalumnak segíteni. Mert ha megvan a jóakarat, az Isten mindig megadja a lehetőséget és a körülményeket, hogy az ember szeresse szülőfaluját. Éppen ezért biztos, hogy közületek sokkal többen vannak azok akik érdemesebbek erre a kitüntetésre mint én, hiszen itt éltek és szeretitek anélkül, hogy esetleg valami nagy dolgot tudtatok volna érte adni.

Befejezésül pedig arra szeretnélek kérni titeket, hogy beszéljetek az gyermekiteknek és az unokáitoknak a faluról, azért kell beszélni róla, mert ez a falu a gyökér. És azért, hogy a gyermekei ezer kilométer távolságból is megmaradnak azoknak akik, azt annak köszönhetik, hogy a gyökerek jó mélyre nyúlnak” – fogalmazott Tempfli atya.



Az ünnepséget követően szerkesztőségünknek Megyeri Tamás Róbert polgármester elmondta, arra fog törekedni az önkormányzat, hogy megőrizzék ennek a kitüntetésnek a rangját, így semmiképpen nem fogják minden évben kiosztani ezt a címet.

Hozzátette, illesse köszönet dr. Baumgartner Bernadette történészt, aki a távolból is támogatja a település kultúráját, a 110 éves múlttal rendelkező kaplonyi fúvószenekart, amelyik Máncz Roland karnagy vezetésével ezúttal is szolgált, valamint az egyházközség Szabó Dömjén vegyeskarát, amelynek tagjai Baumgartner Márk vezetésével ünnepélyesebbé tették az alkalmat.